Kenyában minden idők legnagyobb elefántcsont-égetésén 105 tonna agyarat semmisítettek meg Uhuru Kenyatta államfő részvételével; a kelet-afrikai ország ezzel az üzenetértékű lépéssel az elefántcsonttal és a veszélyeztetett fajokkal való kereskedelem ellen tiltakozott.

 

Egy tonna orrszarvúszarvat is elégettek. A Nairobi Nemzeti Parkban felhalmozott szarvakból, állatbőrökből és agyarakból álló gúlák legnagyobbikát maga az államfő gyújtotta lángra.

“Eljött az ideje, hogy állást foglaljunk, és az álláspontunk világos… Kenya azt üzeni, hogy számunkra az agyarak csak akkor értékesek, ha azok rajta vannak az elefántokon” – mondta Kenyatta.

A vadállomány őrzéséért felelő hatóság, a Kenya Wildlife Service szerint a lángok a méregdrága szarvakért lemészárolt több mint 8000 elefánt és 343 orrszarvú maradványait emésztették el. Kenya az elefántcsont-kereskedelem teljes betiltását fogja sürgetni a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó konvenció 17. találkozóján, amelyet idén a Dél-afrikai Köztársaságban tartanak meg.

Kenya a csontok elpusztítását választotta,ahelyett, hogy eladta volna a 150 millió dollárra (majdnem 41 milliárd forint) becsült portékát.A döntés bírálói szerint ezt a pénzt az ország fejlesztésére és a vadállomány védelmére lehetett volna fordítani.