Dubajban, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ házában, a Jumeira Pálma egyik ágán szállnak meg a Középsuli sorozat szereplői. Izgalmas apartman házak és a tenger betüremkedésének látványa adják meg az igazi dubaji hangulatot, ahol két napot töltenek el a magyar középsulisok.

 

A fiatalok megismerkednek a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ mindennapjaival, aztán irány Uganda, ahol a Magyar Afrika Társaság missziós orvosainak fognak segíteni. Lesz dolguk bőven, hiszen arrafelé bőven van olyan hely, ahol ráolvasással gyógyítanak, bár az kevésbé hatékony, mint a magyar orvosok munkája. Természetesen iskolába is fognak járni majd a középsulisok, mégpedig helyi, ugandai iskolába, és megtudhatják, milyen az, amikor tíz kilométert kell gyalogolni a vízért, és maga az iskolába járás is izgalmas kaland.

A Dubajban és az Afrikában készült felvételeket várhatóan több mint félmillió diák nézi majd meg, így aztán nemcsak humanitárius út lesz ez, hanem oktató-nevelő célzatú is.

A középsulisok először az ugandai Kampalába érkeznek majd az entebbe-i repülőtérről, utána pedig Mbaléba mennek, a Magyar Afrika Társaság orvosainak segíteni.

Bende, a sorozat macsója nagyon örül, hogy Dubajban lehet, már nagyon várja Ugandát is. Szerinte ez fantasztikus lehetőség a fiataloknak.

A Magyar Afrika Társaság szakemberei eddig már több mint 30.000 betegnek nyújtottak orvosi ellátást a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Maliban, Malawiban, Madagaszkáron, Guineában és Ugandában.

Barbi, aki a sorozatban a tatai lányt alakítja, nagyon örül hogy elmehetnek Afrikába az orvosoknak segíteni, gyógyítani. Amiatt kicsit izgul, hogy kipróbálják a helyi iskolát, mert nem tudja, mi vár rájuk, de abban biztos, hogy remek lesz.

A fiatalok a nagy utazást megelőzően komoly felkészítő tréningeken is részt vettek, és az biztos, hogy erre azért igen nagy szükségük volt. Most bizakodóak és biztosak abban, hogy a kulturális és humanitárius missziójuk sikeres lesz.