Hulladékból szabtak, varrtak a középiskolások

Verseltek, rajzoltak, szabtak, ragasztottak a versenyzők a Tiszta Városok mozgalom mai rendezvényén. Természetesen minden a környezetvédelemről és a környezettudatos életről szólt a mai vetélkedésen, ahol ismét fergeteges ruhakreációk születtek hulladékból.

IMG_1803_1

Kapkodta a fejét a zsűri rendesen. A Than Károly Ökoiskola diákjai igazán mindent megtettek azért, hogy a mai Tiszta Városok napon feladják a leckét a döntéshozóknak. Az immár hagyományos környezetvédelmi nap ismét megmozgatta a diákok fantáziáját. Igaz, feladatok is voltak bőven egész délután. A tíz csapat megmutathatta mit tud a környezet védelméről és mit gondol a világ tisztaságának állapotáról. Persze, ők lesznek azok, akik sokat tehetnek azért, hogy évtizedek múlva valóban lakhatóak lesznek-e városaink.

IMG_1957_1

A nemzetközi mozgalom egyre jobban megmozgatja a fiatalok fantáziáját és kreativitását, hiszen a külföldi és hazai rendezvényeken egyre több lány és fiú mutatja meg: fontos nekik a bolygónk jövője. Megmutatja verssel, rajzzal, rengeteg kvíz kérdésre adott rengeteg jó válasszal. Valamint azzal, hogy a fiatalokhoz legjobban illő műfajban – a divatban – alkot hulladékból elképesztő ruhakölteményeket. A mai játékban 32 elképesztő ruha vonult el a játékosok és a zsűri előtt. A sláger anyag természetesen most is a papír és a műanyag hulladék volt, de akadt olyan is, akit a használt CD-k és régi fakosár ihletett meg. Volt, aki egy egész hetet szentelt az alkotásnak és a művek most is elképesztően jól sikerültek.

Négy órai szórakozás és játék végén igazán komoly pénzdíjak vártak a győztesekre, a szünetekben pedig a Réthy Fashion mutatta be profi kreációit, természetesen újrafelhasznált farmerruhákból.

IMG_2167_1

Kiss Róbert Richárd a program moderátora végül a győzteseket szólította. Nagy tapsvihar közepette kapták meg a legjobban szereplő környezetvédő csapatok és ruhatervezők az 50, 30 és 20 ezer forintos díjakat. Vági József zsűrielnöktől, és Sárosi Kingától a középsuli.hu portál lapigazgatójától.