Egyre többen keresik azokat a hosszútávú megoldásokat, amelyekkel kiszámítható módon óvhatják meg magukat és szeretteiket a kedvezőtlen gazdasági, pénzügyi hatásoktól. Az OTP Bank és a Groupama Biztosító több ilyent is kínál, megtakarítást és biztosítást egyaránt.

A kutatások adataiból már a koronavírus-járvány előtt is egyértelműen látszott, hogy milyen félelmek, aggodalmak ösztönzik megtakarításra a magyar lakosságot. Az OTP Bank megbízásából 2019-ben készített Öngondoskodási Index kutatás eredményei szerint a megkérdezettek több mint fele tartott attól, hogy betegség vagy baleset miatt váratlan kiadásai lesznek. Minden hatodik válaszadó haláleset, 100-ból kilenc pedig a munkahelye elvesztése miatt aggódott. A felmérésből az is kiderült, hogy a félelmek ellenére a megkérdezettek csupán alig több mint harmada, 37 százaléka takarékoskodik azért, hogy felkészüljön a váratlan élethelyzetekre.

Az OTP Bank és a Groupama Biztosító olyan pénzügyi konstrukciókat kínál, amelyek egyfelől könnyen megköthetők digitálisan, otthonról is, másfelől szilárd alapok megteremtésével enyhítik a bizonytalanságot.

Megtakarítások

Gazdasági recesszió idején mindig felértékelődik a megtakarítások szerepe. A már említett kutatás szerint azonban a válaszadók kevesebb, mint a felének volt 2019-ben valamilyen pénzpiaci megtakarítása (44 százalék), vagy otthon tartott készpénze (45 százalék).

„Sokan tartanak a váratlan helyzetektől, saját tapasztalataink szerint mégsem tesznek érte elegen. Ám nem csak megtakarítással tudunk felkészülni a nem várt eseményekre, a különböző biztosítási konstrukciók közül a megfelelő kiválasztása is védelmet tud nyújtani. Ráadásul a bankfiókokban vagy telefonon átlagosan kevesebb, mint tíz perc alatt megköthető egy ilyen biztosítás” – mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

A biztosítás is megoldást jelenthet

A kockázati biztosítások célja, hogy anyagi biztonságot nyújtsanak a váratlan élethelyzetekben, például egy baleset, egy elhúzódó betegállomány vagy akár a hosszabb ideig tartó munkanélküliség, illetve a keresőképtelenség esetén. Nem véletlen, hogy a hitellel rendelkezők és a gyermeket is nevelő családok körében különösen keresettek ezek a termékek.

„Napi egy-kétszáz forintos biztosítási díjért már több millió forintos védelem érhető el. Az általunk kínált biztosítási termékek rugalmasak, személyre szabhatóak, és kiváló ár/érték aránnyal rendelkeznek” – mondja Berentés László, a Groupama Biztosító bankbiztosítási igazgatója.

Az OTP Bank és a Groupama Biztosító kockázati életbiztosítási konstrukciója, a Védelmező például az egyéneknek és a családoknak egyaránt kínál élet- és balesetbiztosítási csomagokat.

Segítség jövedelemkiesés esetén

A koronavírus-járvány felerősítette az OTP Öngondoskodási Index kutatásában is megjelent, váratlan helyzetekre vonatkozó aggodalmakat. Az OTP Banknál az elmúlt hetekben megduplázódott a jövedelem kiesésének enyhítésére szolgáló biztosítást igénylők száma. A Mentőöv életszínvonal biztosítás keresőképtelenség vagy munkanélküliség, illetve egyéb nem várt esemény bekövetkeztekor nyújt anyagi támogatást a biztosítottaknak.

Az OTP Bankban hosszú ideje elérhetőek és népszerűek a törlesztési biztosítások is. A jelenlegi körülmények között a legfontosabb kockázatok, a keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén a szerződési feltételek szerint jellemzően a törlesztőrészletek fizetését vállalja át a biztosító, illetve rokkantság vagy halál esetén a teljes hiteltartozást kifizeti. A biztosítási védelem a koronavírushoz kötődő biztosítási eseményekre is érvényes. Törlesztési biztosítások elérhetőek az OTP Bank jelzáloghiteleihez, személyi kölcsöneihez, hitelkártyáihoz, folyószámla hiteleihez, és babaváró kölcsöneihez is, a bankfiókokban és a bank telefonos ügyfélszolgálatán egyaránt.