A nagy utazás célja, hogy szereplők a Középsuli internetes filmsorozatban bemutassák a diákok kortársaiknak, milyen kemény feladat Uganda egyes részein az iskolába járás is, hiszen kilométereket kell megtenni, ivóvíz, villany sokszor nincs a közelben.

A Magyar Afrika Társasággal (AHU) együttműködve ment ki Afrikába a Középsuli csapata, hogy segítsék és népszerűsítsék az AHU ott dolgozó önkéntes orvosainak munkáját és kipróbálják a helyi iskolákat. Reggeli után elindultak Mbaléba, ahol a Magyar Afrika Tàrsasàg orvosmissziós önkéntesei már hetek óta dolgoznak. A Középsuli szereplői nagyon izgatottak, hiszen megnézhetik, hogyan látnak el rengeteg gyógyításra váró beteget azok az orvosok, akiknek ők segíteni is fognak.

A Mbaléba tartó úton a Nílus egyik forrását járta és hajózta körbe a társaság. Nem egyszerű az ugandai utakon a közlekedés, hiszen rengeteg a dugó, melyben néha órákig kell állni. A szereplők beszerezték a szuvenírek egy részét, a helyi árusoktól igazi afrikai, kézzel készített termékeket vettek: karkötőket, festményeket és kendőket.

A vacsora egy frissen halàszott, óriàsi nílusi sült hal volt. Kell is a csapatnak az energia, hiszen a következő napok kemények és hosszúak lesznek. Reggel nyolctól egészen estig megy majd a munka. Ezeken a területeken sokszor 10.000 emberre jut egy orvos és ha van is, előfordul, hogy 5-10 kilométert kell sétàlni a rendelőig. Gyakori betegség a malária, a sárgalaláz, a lepra, a TBC.

A nagy afrikai kaland résztvevőire, Zsanira, Zsófira, Barbira, Mlecsi nénire, Bendère és Dominikra mèg sok élmény vár. A fiatalok az út további részében részt vesznek egy nagy szafari túrán, de néhány napot suliban is eltöltenek. Az iskolàkban meg fogjàk ismerni a helyi szokásokat és természetesen a kultúrát is.