Máltai történelem

Mit érdemes tudni Máltáról? A Földközi-tenger közepén fekvő miniállamot három lakott sziget, Málta, Gozo és Comino, valamint két lakatlan sziklaszirt alkotja. A part a legtöbb helyen sziklás, a szállodák is inkább a központi sziget belsejében találhatóak. A körülbelül félmillió lakosú állam népességét az ideérkező turisták általában megduplázzák. Ezért furcsának tűnhet, hogy az üzletek korán zárnak, és a nagy meleg miatt nyáron sziesztát is tartanak. Amikor pedig nyitva vannak, a közép-európai turista ijedten veszi észre a horribilis árakat.

Ide azonban nem a vásárlás és nem is a bulizás miatt érdemes elutazni, ez a hely elsősorban azoknak ideális úti cél, akik imádják a múzeumokat, patinás épületeket, a gyönyörű szobrokat. Málta különleges története ráadásul különleges hangulatot kölcsönöz a helyi kulturális programoknak.

A legfőbb történelmi emlék a szigeten a máltai lovagrend nagymesterének palotája, ami impozáns épületként önmagában is csodás látványt nyújt. A kereszténység védelmezői korábban Rodoszon állomásoztak, onnan költöztek ide a lovagok,  miután sikeresen helytálltak az arab hódítókkal szemben. Maga a szigetcsoport egyébként több mint 200 évig (1530 és 1798 között) volt a máltai lovagrend birtoka, de a lovagok ezután is itt maradtak, tőlük vették át a kormányzást előbb a franciák, majd az angolok. 1979-re hagyta el az utolsó brit katona Máltát, innen indult a miniállam önállósága.

A hajdani lovagrend hatása azonban még napjainkban is tettenérhető, például azon, hogy csaknem a teljes nemzet (a lakosok 98 százaléka) katolikus, általában nem csak névleg, mivel tényleg sűrűn látogatják a templomokat. A kereszténység védelmezőinek örökségén túl a Máltai kultúrának szerves része az angol fennhatóság idejéből származó hagyaték is.Bár a közhiedelemmel ellentétben nem igaz, hogy a helyiek tisztán angolu beszélnek (igazából a máltait használják, ami az arab és az angol keveréke), az vizont tény, hogy a szigeten még most is baloldali közlekedés van és a hatalmas hajójavító dokkok is az egykori brit uralom emlékét őrzik, ezek korábban hadikikötők voltak.

Ha kedvet kapott Málta felfedezéséhez, számtalan ajánlat közül válogathat, októberi indulással akár 250 euróért is eltölthet itt egy hetet!

További információk: www.neckermann.hu