Miért jobb szervezetten utazni Londonba?

Az Unitravel utazási iroda már több, mint két évtizede nyújtja megbízható szolgáltatásait a turisták számára. Nem csak Európába, hanem a többi kontinensre is szervez programokkal egybekötött utazásokat. Ajánlatai között szerepel India, a spirituális feltöltődésre vágyóknak, és Amerika is, azoknak, akik kíváncsiak, hogy a valóságban is úgy működnek e ott a dolgok, mint a filmekben.

London nem csak időjárása miatt különleges város. Rengeteg a látnivaló, a kulturális program, és hihetetlenül élénk az utcai előadóművészek performanszai miatt is. Ki sem kell mennünk például a Trafalgar térre, ahhoz, hogy ehhez hasonlót láthassunk. Egyes metróállomásokon kialakított boxok vannak, ahova nyugodtan letábozorhatnak az utcazenészek, hogy eljutatthassák a tömegekhez mondanivalójukat muzsikájuk által. Tömegben nincs is hiány, hiszen elképesztően sok ember él a városban.

Többször jártam már Londonban, de szervezett utazás keretében még soha. Kíváncsi voltam mennyiben lesz más így visszatérni a városba.

Kissé szkeptikus vagyok az ügyintézésekkel kapcsolatban, azonban az Unitravel utazási iroda munkatársa, akivel az utazás részleteit beszéltem meg, nagyon segítőkész volt. Gondoltam ez jó kezdet. Alig 24 óra leforgása alatt már a repülőgépen ültem, ami kis késéssel ugyan, de rendben landolt Luton repülőtéren.

Aki még nem utazott a brit fővárosba, annak fontos tudni, hogy a tömegközlekedés kisebb vagyon. Ránk viszont egy kényelmes busz várt a parkolóban, ami egyenesen a szállodához vitt. Felbecsülhetetlen élmény, amikor egy hajnali járattal való indulás, majd hosszú, fárasztó utazás után, nincs más dolga az embernek, minthogy felszálljon egy buszra, és aludhassa tovább az igazak álmát.

Mivel Londonban rengeteg a látnivaló, már aznap útra keltünk, hogy a főbb nevezetességeket megnézzük. Az idegenvezetőnk, Edit, nagyon tájékozott volt a londoni életet és szokásokat illetően. Senkinek sem kellett azzal foglalkoznia, hogy mivel hogyan, és mennyért jut el a kitűzött célállomásra. Egy ekkora városban ez óriási segítség, és ezt tapasztalatból mondom.

Hűségesen követtük az általa magasba tartott kis zászlócskát, hogy el ne nyeljen minket London, ő pedig folyamatosan gyors létszámelleneőrzést tartott pásztázó tekintetével.

Megnéztük a Trafalgar teret, a Big Bent, a Westminster-palotát, sétáltunk az Oxford Streeten, a Sohoban és természetesen felültünk a híres piros emeletes buszok egyikére is. Edit szerint így lehet megismerni igazán Londont, az ottani életérzést. Minden egyes állomásunkon beszélt a műemlék történelméről, jellegzetességeiről, és megosztotta velünk az azokhoz kapcsolódó érdekességeket is. A túra végére mindenki úgy érezte magát, mintha a világ legtájékozottabb emberei közé tratozna.

Teljesen más úgy megismerni egy várost, amikor a háttérinformációkat is tudja az ember. Nemcsak látja a fantasztikus építészeti és kulturális nevezetességeket, hanem hallja is a történetüket. Sokkal inkább átélhető, és befogadható az élmény, amit nyújtani tud.

Amikor egy utastársamat arról kérdeztem, miért pont az Unitravelt választotta, csak annyit felelt, hogy már máshol is voltak ezzel az irodával, és, ami egyszer ennyire bevált, azt miért cserélné le. Nekem nem is volt több kérdésem, és még annyi ellenvetésem sem.