Ön szokott spórolni? Gondol arra, mi lesz, ha esetleg nem lesz egy ideig munkája? Esetleg gyűjtöget már a nyugdíjas éveire? A magyarok nagy része megtakarítási attitűdjeit tekintve továbbra is csak a mának él- derült ki az OTP Öngondoskodási Indexének legfrissebb eredményei alapján. 

A szülők nagy része felismerte, mennyire fontos a gyerekeket is tudatosan nevelni. 85%-uk egyik legfontosabb céljának tekinti gyermeke támogatását mind anyagilag, mind a megfelelő pénzügyi ismeretek átadásával.

Elszomorító viszont, hogy a felnőtt lakosság jelentős hányadának továbbra sincs semmiféle megtakarítása – derül ki az OTP Bank megbízásából 12. alkalommal elkészített Öngondoskodási Index adataiból. Az átlagkeresetek évek óta tartó bővülése sem adott igazán lendületet az öngondoskodásnak. Azok közül, akiknek van megtakarításuk, egyre többen tartják tartalékaikat saját otthonukban. Tavalyhoz képest kilenc százalékponttal, 41 százalékra emelkedett az otthon tartott készpénz aránya. A felmérés szerint ennek oka leginkább az, hogy az emberek így készülnek fel a váratlan helyzetek kezelésére, de sokan vannak, akik egyszerűen túl kevésnek tartják az összeget ahhoz, hogy befektessék a bankokban.

Az OTP Öngondoskodási Index értéke, szinte már trendszerűen, második éve csökken, idén egy ponttal, 35-ös értékre”— nyilatkozta a kutatásról Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. „A válaszokból kitűnik, hogy sokan inkább a mának élnek és rövid távú céljaikat valósítják meg, nem ügyelve a hosszú távú öngondoskodásra, például a nyugdíjcélú megtakarításokra”- tette hozzá.

A nyugdíjcélú megtakarításokról, melyek a leghosszabb távú tervezést igénylik, továbbra is ellentmondásosan gondolkozik a lakosság. A felmérés történetében soha ilyen magas arányban (77 százalék) nem voltak azok, akik az államtól várják a kényelmes és biztonságos időskoruk biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak megélni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágít, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

piggy-bank-2889042_1280

Látva, hogy a hosszú távú megtakarítások mértéke az elmúlt években folyamatosan csökken, a felmérés most először mélyebben is vizsgálta, mi a helyzet a családról, gyermekekről való gondoskodással. A kutatásban megkérdezett szülők csaknem kétharmada egyetértett abban, hogy a gyermekek anyagi támogatása az egyik legfontosabb cél, arról azonban, hogy miként és meddig kell ezt megtenniük, már erősen megoszlik a véleményük.

A legtöbb szülő addig támogatná gyermekét, amíg megteheti azt (41%), mások (57%) szerint ez függ a gyermek életkorától és társadalmi helyzetétől. A közép és felsőfokú tanulmányok költségeinek fedezése mellett, a kortársakkal közös programok, a házasságkötés és az otthonteremtés támogatását tartja a szülők többsége a legfontosabb támogatandó célnak. Ezeket a költségeket a szülők nagy része plusz munkából tervezi fedezni, mindössze ötödük gyűjt kifejezetten ilyen célokra.