Fkf Zrt. címkével jelölt bejegyzések

Másodszor vehette át a Magyar Termék Nagydíjat® az FKF Nonprofit Zrt.

Az FKF Nonprofit Zrt. a házhoz menő hulladékgyűjtési rendszer Budapest teljes területére történő kiterjesztésével 2014-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet. A rangos elismeréssel azon termékeket, szolgáltatásokat és gazdasági szervezeteket díjazzák, amelyek tevékenységük során bizonyítottan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű termékek előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának. A pályázat díjazottai olyan példaértékű modelleket jelenítenek meg, amelyek hozzájárulnak a gazdaság fejlesztéséhez.

Klug Lajos, az FKF Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 2014. szeptember 3-án, az Országházban megrendezett ünnepélyes díjátadón vehette át a Magyar Termék Nagydíj® kitüntetést tanúsító díszoklevelet és trófeát. Napjainkban e legrangosabb civil kezdeményezésű pályázat a minőségtudatos szemlélet elterjesztését tűzte ki legfőbb feladatként, amellyel a tudatos fogyasztói magatartás kialakulását is segíti. A Magyar Termék Nagydíj® a találékonyság és szakértelem kirakata, azok elismerése, akik ismerik és alkalmazzák a „KIVÁLÓSÁG TÖRVÉNYÉT”, azért dolgoznak, fejlesztenek, hogy jóból kiválóvá váljanak. Az FKF Nonprofit Zrt. 2011-ben a hulladékgazdálkodási és hulladékkezelési tevékenységével nyerte el először a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet. Ekkor a fővárosi céget a Hungexpo Zrt. különdíjával is elismerték.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Budapest egész területére történő bevezetése egy integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésével hozzájárul a fenntartható hulladékgazdálkodás megvalósításához. A fejlesztést, a fenti célok megvalósítása mellett, azok az európai uniós előírások és hazai jogszabályok is szükségessé teszik, amelyek a képződő hulladék, illetve a lerakásra kerülő hulladék csökkentését, az újrahasznosítás arányának növelését tűzték ki célul. Az FKF Nonprofit Zrt. által végzett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési tevékenység kiemelt jelentőséggel bír a környezetvédelem terén. Környezetünk hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása által az FKF Nonprofit Zrt. aktívan hozzájárul az emberi egészség megőrzéséhez, a természeti és épített környezet hulladék okozta terhelésének mérsékléséhez, valamint a fenntartható fejlődés, a jövő generációk létfeltételeinek, lehetőségeinek biztosításához.

A közszolgáltatói körben évi 62-64 ezer tonna hulladék szelektív gyűjtése vált szükségessé a fenti célkitűzés eléréséhez. Ez azt jelenti, hogy a szelektíven begyűjtött csomagolási hulladék mennyiségét 49-50 ezer tonnával kell növelni, amely a házhoz menő gyűjtési rendszerrel teljesíthető. Az új szolgáltatás mintegy 200 000 háztartást von be a Nyugat-Európában már elterjedt, környezettudatos és hatékony hulladékgyűjtési rendszerbe. A projekt volumenét tekintve Európában is kiemelkedő, Magyarországon pedig egyedülálló, tekintettel arra, hogy 1,5 – 2 év alatt mintegy 2 millió lakos számára vezetik be az új hulladékgyűjtési formát. A terv megvalósításához 403 000 hulladékgyűjtő tartályt, 60 célgépet és 3 tehergépjárművet szereztek be. A projekt részét képezi a szemléletformáló kommunikáció, a megvalósításához szükséges kötelező megelőzési elem és a kapcsolódó szolgáltatások is.

A hulladékgyűjtő edények kiszállítása a fővárosi lakosság részére 2013. március 25-én kezdődött el. A program folyamatosan, a tervezett ütemezés szerint 2014. december 31-ig valósul meg. Maga a szolgáltatás, vagyis a háznál gyűjtött szelektív hulladék begyűjtése 2013. április 8-án kezdődött meg. A szelektív hulladékbegyűjtés a lakótelepi, a belvárosi és az egyéb társasházas övezetekben heti egyszeri, a kertes házas övezetekben havi egyszeri szállítási gyakorisággal történik. A lakosság részéréről rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a rendszer bevezetésével kapcsolatban. Idézet egy IX. kerületi lakos leveléből:

„Örömmel tapasztaltam, hogy a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés megszervezése keretében társasházunkhoz is kihelyezték a kék és sárga fedelű hulladékgyűjtő edényeket. Szerencsére a lakók nagy többsége szívén viseli környezetünk védelmét, ezért használjuk is a szelektív gyűjtőket.”

Az FKF Nonprofit Zrt. fontos feladatának tekinti – a korszerű hulladékgazdálkodás megvalósítása mellett – a környezet védelmét, és azt, hogy segítse az ehhez kapcsolódó környezettudatos magatartás alakítását. Ezért a társadalmi felelősségvállalás jegyében arra törekszik, hogy tevékenyen részt vállaljon a lakosság környezeti szemléletének alakításában.

Évről évre igyekszik kiadványokkal segíteni a lakosság tájékozódását, felhívni figyelmüket arra, hogy megfelelően járjanak el a keletkező hulladékokkal. Rendszeresen jelen van a főváros azon rendezvényein, ahol lehetősége van a lakosság számára népszerűsíteni a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, valamint a fiatalok környezettudatos nevelésében is jelentős szerepet vállal.  Nagy népszerűségnek örvendenek a cég évente meghirdetett gyermek- és ifjúsági pályázatai: a Gyermekrajz- és Szépírói pályázat. A Társaság lehetőséget ad a lakosságnak, diákcsoportoknak, hogy betekintést nyerjenek a hulladékfeldolgozásba, többi között a Hulladékhasznosító Mű meglátogatásával. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az FKF Nonprofit Zrt. másodszor is átvehesse a Magyar Termék Nagydíj® rangos elismerését.

Ruhaköltemények hulladékból

Különleges és egyedi divatbemutatóban volt része azoknak, akik pénteken kilátogattak a Récsei Center elé. A Juventus Rádió születésnapi road showja keretében olyan ruhákat mutattak be, amit középiskolás tervezők álmodtak meg, méghozzá nem is akármilyen anyagokból.

A szelektív hulladékgyűjtés jegyében ugyanis papírhulladékból, szemeteszsákból, műanyag zacskókból, szúnyoghálókból alkottak meg elképesztő darabokat. A háztartásokban keletkező hulladék Budapesten ugyanis most már egyre több helyen kényelmesen is szelektálható otthon. Az FKF Zrt. által idén év végéig egész Budapesten működik majd az ingyenesen házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer. A különleges show többek között az új rendszerre is felhívta a figyelmet.

IMG_0379_1 IMG_0373_1

A környezettudatos szemléletmód elterjesztése különösen fontos a mai fiatalok körében, hiszen bolygónk jövője nagyrészt rajtuk múlik, ezért is kértek fel a szervezők a Tiszta Városok mozgalom keretében fiatal középiskolásokat, hogy fantáziájukra bízva tervezzenek hordható ruhaneműket. A divatshow előtt egy fotókiállítás keretében is megtekinthették az érdeklődők azt, hogy a fiatalok fantáziájukat megmozgatva milyen fantasztikus ruhadarabokat alkottak már a mozgalom keretében, melyből ízelítőt kaphattak ezen a délután a Récsei Center látogatói is.

IMG_0337_1A show részeként kidobásra ítélt farmerokból készült és újrahasznosított ruhaneműket is bemutattak a modellek, melyek a Réthy Fashion kreációi. Ezek lényege, hogy az újrahasznosított farmerből készített ruhadarabok tökéletesen illeszkednek a divatra érzékeny hölgyek hétköznapi és üzleti ruhatárába.

Juventus kamion a strandon

Hétről-hétre beszámoltunk arról, merre haladt épp a Juventus Roadshow, ami tulajdonképp nem más, mint a rádió hatalmas 25 szülinapja. A juventusos csapat ugyanis úgy döntött, hogy egész Budapesttel együtt akar ünnepelni, ezért hétről-hétre új helyszínen parkolt le a kamionos mozgó stúdió, hogy a város minden pontján meglátogathassák a hallgatók az élő bejelentkezéseket. Minden helyen hasonló volt a program és egyformán remek a hangulat, mégis minden állomásnak megvolt a maga különlegessége is. A múlt hetinek például az, hogy a Juventus 25 a Dagály Fürdőből jelentkezett be.

Dagály (46)

Ráadásul nem csak azért érkeztek a hűséges hallgatók péntekről-péntekre a kamionhoz, hogy megleshessék, azt, hogy hogyan és honnan szól az adás, hanem azért is, mert minden helyszínen meglepetések, nyeremények és gyermekprogramok várták őket. A Dagályhoz is lekísérte a kamiont az FKF gyermeksátra, ahol színezőkkel és ajándékokkal várták a kicsiket. A Juventus sátránál aztán a gyerekek színes lufikat is kaptak, az őket kísérő szülők pedig a szerencsekereket megforgatva nyerhettek értékes nyereményeket.

Dagály (24)Este pedig mint mindig, most is volt hulladékruha-show és koncert is. A bemutatón a lányok olyan kreatív és szokatlan kreációkat mutattak be a strand közönségének, amelyek egytől-egyig újrahasznosított alapanyagokból készültek. Így lett a szemeteszsákból uszályos estélyi, a műanyag palackok kupakjaiból kézitáska vagy épp a kinyúlt kazettaszalagokból díszítő szegély.  Ezek a ruhák pedig nem csak különleges látványt nyújtottak a csinos lányokon, hanem arra is felhívták a közönség és a rádióhallgatók figyelmét, hogy egyáltalán nem minden szemét, ami annak látszik, ezért érdemes meggondolni mindenről, mielőtt kidobnánk, hogy nem lehetne-e még újrahasznosítani!

Dagály (49)

A napot végül Szinetár Dóra különleges koncertje zárta, fergeteges hangulatban.

A Road Show következő állomása: 2014.08.29. Récsei Center (Bp. Istvánmezei út 6.)

Hihetetlen öltözékek az újrahasznosítás jegyében

A Juventus Rádió szülinapi roadshow-ja ezen a héten sem állt meg, most egészen Budaörsig gurult az élő adás. A kamion pedig nem csak a rádiósokat szállította a Tesco parkolójába, hanem a színes programokat és az értékes nyereményeket is elvitte az érdeklődő közönségnek. A gyerekeket lufikkal és apró ajándékkal, a felnőtteket pedig LED tv sorsolással és Csordás Tibi koncerttel várták.

A koncert előtt pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató, hihetetlen ruhákat felvonultató show-t is rendeztek, melynek különlegessége, akárcsak az elmúlt heteken, most is a kreációk anyagában volt. Az újrahasznosítás lehetőségét hirdető modellek ugyanis csak szelektív hulladékból, illetve használt farmeranyagokból készültek.

_MG_0008

Fontos, hogy ez az üzenet körbejárja a várost, hiszen Budapesten az FKF Zrt. új szolgáltatása, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer minden fővárosi háztartásban lehetővé teszi a szemét szelektív gyűjtését és elszállítását, mindenféle többletköltség nélkül, az erre szolgáló gyűjtőedényeket a társaság folyamatosan szállítja ki.

A nem mindennapi „szemétöltözékekben” pompázó modellek pedig megmutatták, hogy milyen kreatív módokon kelhet új életre egy-egy már használhatatlannak hitt anyag, ha foglalkozunk vele, így kevesebb lesz a szemét, ami pedig nem csak a környezetet kíméli, hanem a pénztárcánkat is!

Ne dobd ki, akár ruha is lehetne belőle!

A Juventus Roadshow különleges bemutatója fontos üzenetre hívta fel a figyelmet az Asia Center parkolójában június 26-án. A kamion köré gyűlt sokaságnak a szó szerint (újrahasznosított) hulladékba bújtatott modellek mutatták meg, hogy csipszes zacskókat, műanyag kupakokat, csokipapírokat és még számtalan, jobbára kidobásra ítélt anyagot kelthet új életre egy kreatív öltet, egy tudatos elhatározás.

IMG_1272_1

A rendhagyó ruhákat felvonultató parádé ugyanis nem csak szórakoztatta a közönséget, hanem látványossá is tette azt, hogy nem minden szemét, ami hulladék. Ráadásul a használt anyagok újraélesztésében nem csak a divat szerelmesei tehetnek! Budapesten az FKF Zrt. új szolgáltatásának, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszernek köszönhetően a fővárosi otthonokból külön viszik el a szelektív hulladékot, anélkül, hogy ezt a lakosoknak bármilyen többletköltséget jelentene. A hulladék öltözékek után újrahasznosított farmerekből készített ruhákban is felvonultak a csinos lányok, aki a Réthy Fashion kreációit viselték.IMG_1292_1 Az idén 25 éves rádió kamionját egyébként nem csak a bemutató idején volt érdemes felkeresni. A kilátogatókat egész napos élő bejelentkezések, nyereményjátékok várták, a nap megkoronázásaképp pedig a Bikini együttes adott exkluzív élő koncertet a kitelepített stúdióban, ahol a legendás formáció dalai először csendültek fel így, akusztikus formában.

A Roadshow viszont nem állt meg, tovább gurul, hogy július 4-én pénteken a Budaörsi Tesco parkolójából jelentkezhessen a Juventus Rádió élő adása, ahol a kilátogatókat pedig ismét egész napos programokkal, pompás zenékkel, élő játékokkal, és természetesen környezetvédelmi show-val várják majd.

Tudományosan a környezetért

A gyakorlatban is jól hasznosítható oktatási, és kutatási feladatok megvalósításának támogatása céljából szakmai együttműködési megállapodást írt alá szombaton Klug Lajos, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója,  és Dr. Szabó István a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki karának dékánja, a hulladékgazdálkodás körében végzett közös oktatási, kutatásfejlesztési tevékenységekről.

Mint Dr. Szabó István dékán kiemelte, nagyon fontos eredménye lehet az együttműködési megállapodásnak a Gépészmérnöki kar Karon oktatott alap-, és mester szakok, valamint a szakirányú továbbképzési szakok kapcsolódása a gyakorlati hulladékkezeléssel és hulladékgazdálkodással. Az FKF szakemberei meghívott vendégelőadóként megosztják szakmai tapasztalataikat a Kar hallgatóival szakterületi tantárgyi programok előadásai, gyakorlati foglalkozásai keretében.

Az együttműködés részeként a felek mérnök gyakornoki programot dolgoznak ki és indítanak el, a vállalat személyi utánpótlásának támogatása céljából. A program keretében lehetőség nyílik a hallgatók gyakorlati felkészültségének támogatására is.

A Gépészmérnöki karon eddig is kiemelten foglalkoztak hulladékgazdálkodási témákkal. Az együttműködés keretében az üveghulladék hasznosítását megvalósító alternatív technológiák, az ehhez kapcsolódó fejlesztések előkészítését is elősegíti az egyeteme. Ugyanígy nagy fontosságú kutatási terület a kommunális hulladék korszerű energetikai hasznosítása és az ehhez kapcsolódó projektek előkészítése.

 

Csinos lányok hulladékban

Egy show lehet nemcsak szórakoztató, de érdekes, sőt hasznos is. Nem kell más csak jó zene, szép lányok és egyedi programok. Ezek témája akár a háztartási hulladék gyűjtése is lehet. Minden csak a tálaláson múlik.

Csokipapír, hulladékzsák, darabokra vágott pillepalack kelt új életre pénteken, egy igazán látványos divatbemutatón. Persze nemcsak a különleges alapanyagokból készült ruhákat bemutató csodaszép modellek vonzottak rengeteg nézőt a Juventus Rádió jubileumi Roadshow-jának következő állomásához, a Sugár mellé.

XER_0763

A környezet védelme, és az újrahasznosítás ihlette a diákok által készített igazán hordható ruhákat. A háztartásokban keletkező hulladék most már kényelmesen szelektálható akár otthon is. Az FKF Zrt. által idén év végéig egész Budapesten működik majd az ingyenesen házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer. Tehát, ha valaki a ruhatárát szeretné felfrissíteni akkor még azelőtt érdemes alapanyag után néznie mielőtt elhelyezi a hulladékokat a kék és sárga gyűjtőedényekbe.

_MG_0124_1

Egy kis kreativitással azonban tökéletesen viselhető modellek születtek a közönség nagy örömére. Hordható a csokipapír, a műanyag zacskó vagy akár a rendőrségi zárókordon műanyag szalagja is. Persze a show nem lehet igazi hírességek, játékok és nyeremények nélkül. A foci VB lázában sokan próbálkoztak kapuralövéssel a gólpárbajban, ahol az ellenfél az FTC volt kapusa volt. Önbizalomban nem volt hiány és a nyeremények is csábítóak voltak. Rengetegen töltötték ki a szelektív hulladék totót, de hatalmas sikere volt a Réthy Fashion által felvonultatott – stílusosan használt farmeranyagból készült – szexi ruháknak a szexi lányokon.

A show tovább folytatódik. A jövő héten, pénteken a Pesti úti Tesco parkolójába gurul a program.

Egy nap a Tiszta városokért

Milyen tiszta lesz Budapest 30 év múlva? Elborít minket a hulladék vagy mégsem? Mindez a mai fiatalokon múlik. Az élhető városért, a fenntartható fejlődésért és a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítéséért szervez környezetvédelmi napot Budapesten január 30-án csütörtökön a Tiszta Városok mozgalom.

Fontos, hogy milyen környezetben élnek a mai tizenévesek és mit tudunk utódainkra hagyni. A Tiszta Városok mozgalom immár több éve szervez igazán izgalmas és különleges programokat a fiatalok számára. Az ökotudatos gondolkodás talán az egyik legizgalmasabb kérdés, ami nem véletlenül érdekli a felnövekvő generációt. A hulladékok szelektív gyűjtése, az újrahasznosítás gondolata nem ismer határokat. Ezt bizonyítja, hogy Pozsonyban éppúgy, mint Marosvásárhelyen hatalmas sikerrel zajlottak az eddigi környezetvédelmi rendezvények. Persze a siker egyik záloga, hogy az izgalmas tartalmat izgalmas formákban ismerjék meg a fiatalok.

A budapesti rendezvény is a középiskolások érdeklődési körének megfelelő újszerű keretek között zajlik majd a Budai Középiskolában csütörtökön délután 14:30-tól. A szelektíven gyűjthető hulladékból tervezett ruhák éppúgy megtalálhatók lesznek az izgalmas feladatok között, mint a témához kapcsolódó versfaragás vagy az eldobható papírpohárból összeállított óriáskígyó.

A csapatok természetesen értékes díjakét vetélkednek, de a legfontosabb, hogy mindenki a maga módján járulhat hozzá a tiszta városképhez és környezettudatos jövőnkhöz.

Az eseményt támogatja a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés lebonyolítója, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

fkf logo