ROmánia címkével jelölt bejegyzések

A sikeres projekt folytatását várják diákok és tanárok

Hivatalosan 2017. augusztus 31-én zárult, de a társadalmi igényeknek megfelelően mégis folytatódik az OTP Fáy András Alapítvány „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektje, melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban. A szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel megvalósított sikeres volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már most a szakmai együttműködés folytatása van a fókuszban. Erről az augusztus 28. és 29. között Budapesten megtartott záró projekttalálkozón is szó esett.

A jó hangulatú eseményen a koordinátor OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, valamint a projekt megvalósulásában aktívan részt vevő partneriskolák, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, illetve az Alapiskola és Óvoda Almágy és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola képviselői voltak jelen.

A három közép-kelet-európai ország (Magyarország, Románia, Szlovákia) társadalmát, kultúráját gazdagító, pénzügyi-gazdasági oktatását fejlesztő projekt partneriskoláinak, valamint az OTP Fáy András Alapítványnak az illetékesei is egyöntetűen sikeresnek titulálták az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektet, hiszen valamennyi vállalását teljesítették.

„Összesen mintegy 5.200 diák, köztük 2.700 magyarországi, 1.200 szlovákiai és 1.300 romániai magyar ajkú fiatal vett részt az OK módszertanra épülő tréningeken e projekt keretében és gazdagodott a jövőjét nagyban meghatározó ismeretekkel. Mindez majdnem kétszerese a projektben vállalt 2.700 oktatott főnek. A sikert a tényszerű számadatokon túl azonban sokkal inkább az jelenti számunkra, hogy az oktatott diákok rendkívül pozitívan nyilatkoztak az interaktív, inspiráló és szórakoztató képzéseinkről, innovatív és hatékony módszertanunkról, a megszerzett ismereteket pedig hasznosnak és az életükben jól hasznosíthatónak értékelték.” – dr. Sarkady-Kiss Lilla, az OTP Fáy András Alapítvány projektvezetője

„A pénzügyi kultúra fejlesztése minden nemzet és minden gazdasági szereplő együttes érdeke, össztársadalmi érdek. Köszönet jár mindenkinek, aki a projektben közreműködött. Itt nem feltétlenül csak a partnerintézményekre és azok kollégáira gondolok, hanem a program támogatójára, az Európai Unióra és a projekt megvalósítását, folyamatos működtetését is segítő Nemzeti Irodára, a Tempus Közalapítványra és munkatársaira is.” – folytatta a projektvezető.

Jóllehet az „O.K.+ 2007-2014” című program szakmai megvalósítása, támogatott időszaka augusztus 31-én lezárul, a társadalmi igényeknek megfelelően azonban mégis folytatódik. A felek már új tréning időpontokat is kitűztek a következő tanévre, illetve kezdeményezték további oktatási intézmények bevonását is az OK Projektbe.

 

Az OTP romániában is terjeszkedik

A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP Bank Romania-val a Banca Romaneasca-ban meglévő 99,28% tulajdonrészének eladásáról. A bankvásárlással a pénzügyi kultúrát is fejleszteni kívánják Romániában.

A tranzakció magában foglalja a BancaRomaneasca (BROM) National Bank of Greece (NBG-kereskedelmi vállalkozás) tulajdonában lévő részvényeit, valamint az NBG más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai kitettségek megvásárlását.

A megállapodás eredményeként az OTP Bank Romania a 8. legnagyobb szereplővé válik az országban. A National Bank of Greece és az OTP Bank Romania képviselői aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni. A tranzakció lezárására a felügyeleti hatóságok jóváhagyását követően kerülhet sor. Az OTP Csoport szorosan együttműködik az NBG-vel, hogy a szükséges jóváhagyásokat kiadják a hatóságok. Az akvizíció eredményeképpen az OTP Bank Romania (OBR) piaci részesedése mintegy 4 százalékra emelkedik, ezzel a román bankpiac 8. legnagyobb szereplővé válik (2016. évi adatok alapján). A Societe Generale Corporate & Investment Banking az OTP Csoport kizárólagos pénzügyi tanácsadójaként működött közre a tranzakció során.

Az újabb akvizíció is bizonyítja, hogy az OTP Bank stabil lábakon áll, tőkeereje és likviditása kiemelkedő, a menedzsment elkötelezett a régiós jelenlét erősítése iránt- nyilatkozta az aláírás kapcsán Wolf László, az OTP Bank Kereskedelmi Banki Divíziójának vezetője. A vezérigazgató-helyettes hozzáfűzte:A tranzakcióval nagy lépést tettünk az OTP Csoport stratégiai céljainak elérése érdekében. Akvizíciós stratégián elsődlegesen azon piacokra koncentrál, ahol jók a növekedési kilátások, lehetőség nyílik az optimális piacméret elérésére, illetve a költség-szinergiák kiaknázására. A jelenlegi megállapodás fontos mérföldkő az OTP Bank Románia fejlődése szempontjából. Kollégáimmal azon dolgozunk, hogy az összeolvadás mindkét bank ügyfelei számára pozitív változást hozzon. Ez nem csupán a fiókok jobb elérhetőségét, hanem a szolgáltatási színvonal további növelését is jelenti. A tranzakció pénzügyi zárására, a szükséges hatósági engedélyek kiadását követően várhatóan a 2018-as év elejéig kerülhet sor. Természetesen a jövőben további tranzakciókra is sor kerülhet a román piacon az OTP Csoport részvételével, de erre csak a jelenlegi tranzakciót követő teljes és sikeres integrációt követően kerülhet sor-zárta szavait Wolf László.

Mindent megteszünk azért, hogy az integrációs folyamat zökkenőmentes legyen, az ügyfelek és a Banca Romanesca munkatársai számára is. A két bankban felhalmozott szaktudás és eszközállomány új üzleti perspektívát nyit előttünk azáltal, hogy az OTP Bank az ország legjelentősebb középméretű bankjává lép elő. A tranzakciót követően létrejövő bank aktív hitelezési tevékenységével hozzájárul majd a román gazdaság fejlődéséhez, a kkv-k és egyéb vállalatok erősödéséhez a számukra nyújtott tanácsadással és pénzügyi támogatással. Az új struktúra alapját az OTP Bank értékei jelentik majd, amelyek folyamatos fejlődési lehetőséget teremtenek a tehetséges munkatársaknak, támogatást adnak a csapatmunkához és kezdeményező szerepet biztosítanak számunkra. A pénzügyi kultúra oktatását munkatársainknál kezdtük, majd folyamatosan terjesztjük ki a fiatal felnőttekre és szüleikre – tette hozzá Diósi László, az OTP Bank Romania vezérigazgatója.

 

Bemutatkozott az OK Központ karrier programja

Egy fiatal számára Magyarországon és Romániában is fontos a sikeres életpálya. A budapesti OK Oktatási Központban került megrendezésre 2016. december 8-án a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz Való Jog Alapítvány közös, „Karrier Program – Határokon túl” című Erasmus+ projektjének harmadik bemutató rendezvénye.

A 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között zajló projekt keretében az OTP Fáy András Alapítvány szakemberei által kifejlesztésre került az ún. OK Karrier Program, mely a mai általános és középiskolás fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeinek növelésére nyújt középtávú megoldást. Az OK módszerre épülő innovatív, interaktív és inspiráló tananyag nemcsak a magyarországi, hanem romániai gyerekek és fiatalok számára is elérhető, miután az ő szükségleteiket és igényeiket figyelembe véve 2016 első félévében adaptálták azt az Oktatáshoz Való Jog Alapítvány trénerei.

Mintegy 100 magyar és romániai meghívott vett részt az OK Központban szervezett eseményen, köztük általános és középiskolai tanárok, diákok, szülők, gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek illetve szakmai egyesületek képviselői, újságírók. A délután során – többek között – mind a két alapítvány szakembereinek, mind a tréningen résztvevő magyarországi és romániai diákoknak a véleményét és beszámolóját is megismerhették.

Dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője szerint a program fontos eredményekkel szolgált a fiatalokat érintő munkanélküliség témájában. A projektben résztvevő fiatalok között is tapasztalható volt az önbizalom hiánya és a kockázatos döntések elől való menekülés. Ráadásul a romániai és magyarországi fiatal generációk problémái és helyzete között is eltérések tapasztalhatók A cél, hogy a 13-15 éves és a középiskolás generációkat hozzásegítsék a képzések által a munkavállalási lehetőségeik javításához.

Vannak különbségek a két ország fiataljai között. Az eltérő helyzet és prioritások alapján adaptálták az OK Központban alkalmazott projekt elemeit, megtartva a fő célokat: a képességek és célok beazonosítására helyezve a hangsúlyt. Megmaradt a szórakoztatva tanítás – tanítva szórakoztatás alap koncepciója. A kétféle korosztály számára kétféle képzési formát hoztak létre a 13-15 éveseknek a Karrier suli, a 16-19 éveseknek pedig a Karrieriskola biztosítja a képzési kereteket.

16-16 magyar és 8-8 romániai csoportban folynak a tréningek jelenleg is. A programot és az eddigi eredményeket a maihoz hasonló rendezvényeken mutatjuk be és rövidesen angol nyelvre is átültetik a tréningek anyagát.

Dr. Fábri György az ELTE kutatója a felsőoktatási intézmények rangsoráról tartott izgalmas előadást. Vajon, milyen szempontok alapján választanak a fiatalok felsőoktatási intézményt a továbbtanuláskor és segítenek-e a médiában megjelenő rangsorok ebben? Kiderült, hogy a társadalom kétharmada szerint nem túl fontos a diploma a karrierhez, de nagyon szükséges az elhelyezkedéshez. Bár a gazdasági adatok ennek ellentmondani látszanak. „Viszont a diplomások társadalmi tekintélye megmaradt, még ha ez az anyagi sikeresség területén nem is látszik. A diploma mindenképpen növeli a presztizst” – emelte ki  Dr.Fábri György.

Az felsőoktatási intézmények rangsorolása a felsőoktatás demokratizálódása, a hallgatói létszám növekedése és az intézmények számának növekedés miatt került előtérbe. „12 ezer egyetem van a világon és közel 5 millió diák tanul külföldön” – mondta kutató. Nekik ezek a listák informálódási lehetőséget jelentenek. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad a világ vezető egyetemeit, mondjuk egy hazai felsőoktatási intézményhez hasonlítani, hiszen annyira mások a lehetőségeik. A Harward Egyetem évente 3 milliárd dollárral gazdálkodik, az egész magyar felsőoktatás költségvetése 250 milliárd forint. Nálunk csak a regionális összehasonlításnak van létjogosultsága, igaz, ebben sem állunk túl jó helyen, ráadásul a hazai felsőoktatásban is érvényesül Budapest dominanciája.

Tompa Tamás mentor a negyedik ipari forradalom által befolyásolt munka világának egyik elengedhetetlen tudáseleméről, a számítógépes programozásról mesélt az érdeklődőknek a „Kódolás – Piacképes tudás a XXI. században” című izgalmas előadásában. Ezt különösen az tette izgalmas kérdéskörré, hogy ma Magyarországon 20 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról.

A rendezvény a közelgő ünnepekre való tekintettel, karácsonyi hangulatot idéző Gasztro Klubbal zárult. A sikerét az is jelezte, hogy – mint eddig is – több részt vevő pedagógus már a helyszínen jelezte, a következő félévben több diákcsoportot is szívesen regisztrálnak a karrier tréningekre.