volt címkével jelölt bejegyzések

Sziget és VOLT – Együtt a Földért

A 2015-ös év lehet a legsikeresebb, klímaváltozás elleni fellépés szempontjából. A világ vezetőinek összetartó munkája eddig még nem látott együttműködésre szánja el magát.

Road to Paris. A program eredeti ötlete Al Gore, Az Amerikai Egyesült Államok (Nobel-díjas) volt alelnökétől származik. Célja: összegyűjteni egymillió aláírást a liveearth.org oldalán, a Párizsi klímacsúcs előtt (november 30- december 21).

Erre a mintára indult Áder János  köztársasági elnök kezdeményezésére az elobolygonk.hu magyar oldal, amelyhez a megyei jogú városok, a fővárosi közgyűlés és fővárosi kerületi polgármesterek is csatlakoztak. Az oldalon a köztársasági elnök felszólít, hogy “emeld fel a hangod!”, mert csak együtt tehetünk a globális felmelegedés ellen.

A 2015-ös Road to Paris projekthez Magyarországon keresztül eddig 16 civil szervezet kapcsolódott. Áder János köztársasági elnök bejelentette, hogy Gerendai Károly (Sziget fesztivál) és Lobenwein Norbert (VOLT fesztivál) is részt vesz az  programban. Fellépésüknek köszönhetően, a probléma megfelelő figyelmet és hangot kap, közelebb kerül a fesztivál látogatóihoz, akik csatlakozhatnak az összefogáshoz, és felelősségtudattal viselhetik szívükön a bolygó sorsát. A VOLT fesztivál idén 2015.06.30-tól 2015.07.04-ig, a Sziget Fesztivál augusztus 10-től 17-ig lesz.
A fesztivál programjai között olyan civil szervezeteket is bemutatnak, akik népszerűsítik a Live Earth projektjét.

volt

hihih

forrás-elobolygonk

A légszennyezés kritikus szintre emelkedett.
Forrás: elobolygonk.hu

Eddig tett lépések a globális felmelegedés érdekében:

  • Montreali Jegyzőkönyv: 1987, Az első ENSZ egyezmény, melyben megfogalmazták az ózonréteg helyreállításához szükséges elvárásokat.
  • Nemzetközi klímavédelmi konferencia: 2007, környezetbarát munkahelyek teremtése. Megújulóenergia források előtérbe helyezése.

gg

  • A Koppenhágai Egyezmény: A Föld felszínének átlagos felmelegedése legfeljebb 2 °C-al haladja meg az ipari forradalom előtti szintet. A fejlett országoknak konkrét számadatokat kellett megadniuk. A fejlődő országoknak elegendő volt a légszennyezés visszaszorítását igazoló tevékenységek listáját leadniuk.
  • 2014-es klímacsúcs New York-ban: több mint 30 ország egyezett meg az erdőirtás korlátozásáról. A csatlakozó szegény országok számára a brit kormány több mint 200 millió forintot ajánlott fel.

Ha az üvegházhatású gázok visszaszorítása megfelelő ütemben halad, az ózonréteg 2080-ra visszakerülhet az 1950-es szintjére.

Borítókép: pollackmedia.com

Az ARCTIC MONKEYS-t várták..

Sopronban, a szemetet viszont nem. Illetve várták, csak nem eldobálva, hanem összegyűjtve. Az összegyűjtött szemétért viszont még fizettek is. Szóval hogy is volt ez?

karszalag

Kezdjük az elején! Azt mindenki tudja, hogy minél több ember van egy helyen, ott annál több szemét keletkezik. Fokozottan igaz ez egy Nyíregyháza teljes lakosságának megfelelő tömeget (120 ezer főt) befogadó fesztiválra, ahol folyamatosan ürülnek ki a műanyag poharak, pillepalackot, alumínium dobozok. A pedig nem szép látvány, ha néhány nap után szanaszét hevernek az elhasznált csomagolóanyagok és minden más egyéb szemét. Főleg egy olyan fesztiválon, amit közvetlenül a természetben tartanak, mint a soproni VOLT-ot, amit a város hegyeinek lábánál fekvő Lővér kempingben rendeznek meg évről-évre.

Ezért az, hogy az utolsó napra érkező vendégeket is tiszta környezet fogadta, azt jelenti, hogy a soproni szervezők a szemét kérdéssel is foglalkoztak, nem csak a hazai és nemzetközi sztárok színpadra állításával. Ahhoz, hogy a hét végére ne váljon szemétdobbá a kemping nem csak a nagyszámú takarítószemélyzetet vetették be, a fesztiválozókat is ösztönözték a környezet tisztántartására, úgy tűnik sikerrel.

korsók

Ennek több eszköze is volt, például a sört is stílusos és újrahasználható, vastag falú sörös „bögrébe” mérték, ennek a betétdíját (200 forintot) pedig az ital árához számolták, nem csoda így az sem, hogy a majdnem félsörnyit érő műanyagpoharak sem hevertek szeret szét. A műanyag korsókat most már nem csak azok őrizgették, akik emlékként akarták hazavinni, mindenkinek megérte, hogy ne hagyja ott, ahol kiürítette, sőt, hogy ne is csak a legközelebbi kukáig sétáljon vele, hanem vagy abba kérje a következő kört, vagy elvigye a pohárbeváltó állomásra.

6392032_03cbea2bf83fe323a1e80d3d1b07307c_wm

Ezen felül bevezettek egy úgynevezett „szemétdíjat”, amit a fesztivál területén való vásárláshoz szükséges kártyákra terheltek. Ezt azt jelentette, hogy minden kiváltott fizetőeszközről 500 forinttal kevesebbet költeni, mint amennyit a tulajdonosa rátöltött, mindaddig, amég a kártyával együtt megkapott szemeteszsákot megtöltve le nem adták a gyűjtőponton. A szemétdíj begyűjtéséhez volt, aki a zsákot mindig magánál tartva, csak abba szemetelt, de a hajnalban távozók között is sokakat lehetett látni, akik a mások által otthagyott hulladékot szedegették lelkesen.

Ezzel a szemétgyűjtési rendszerrel Sopronból startolt a GreenFestival elnevezésű kampány, amely VOLT után folytatódik a nagyobb hazai fesztiválokon is.

Irány a Nagy-Szín-Pad!

Új „tehetségmutató” verseny indul, melynek főtámogatója az OTP Junior. A Nagy-Szín-Pad! célja olyan zenei produkciók támogatása, akik már rászolgáltak a közönség szeretetére, de a nagy áttörés még előttük áll.

2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény – az alapítók szándéka szerint – már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, mivel itt 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, szűkebb körben már bizonyított produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon, valamint videoklipet és turnétámogatást is kapnak. A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior, mely ötállomásos országos turnét is biztosít a nyerteseknek.

Támogatni a tehetségeket

“Nagy-szín-pad, nagy-szín-pad!” – skandálja a közönség, amikor egy zenekart megszeret, felfedez magának, és egyben arra buzdítja az adott fesztivál szervezőit, hogy a jelenleginél jobb helyen és időpontban léptesse fel őket legközelebb.  Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! verseny ötletgazdái, több hazai fesztivál főszervezői meghallották a közönség szavát. „Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában – nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig” – mondta Lobenwein Norbert. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre, és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője.

nagyszínpad_1

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior. „A verseny azokat a produkciókat támogatja, amelyek már önerőből eljutottak egy bizonyos szintre, de fontos, hogy még többen felfigyeljenek rájuk, segítsenek nekik. Az OTP Junior az elmúlt évek során olyan tehetségeket támogatott, akik példaképek lehetnek a mai fiatalok számára, ezzel buzdítva őket arra, hogy merjenek küzdeni az álmaikért. A támogatottaink között szereplő PunnanyMassif már bizonyított. Most itt a lehetőség, hogy új zenekarok lépjenek a nyomdokukba. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és felfedeznék a 15 zenekart, ezért inspiráló példájukat a Facebook oldalunkon szervezett szavazással és ősszel egy ötállomásos országos koncertturnéval ismertetjük meg a nagyközönséggel.” – mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs osztályvezetője.

Verseny a szavazatokért

A Nagy-Szín-Pad! 2014-es versenyében az alábbi 15 banda vehet részt: Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, Deniz, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan &theParazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, WeareRockstars.

Az elődöntők május 20-21-22-én a budapesti Akvárium Klubban zajlanak, a koncertekre és a döntőre az OTP Juniorosok 30 százalékos kedvezménnyel vehetnek jegyet. Fordulónként 5-5 produkció, egyenként 15 perces, élő koncertet ad. A műsort az m2 élőben közvetíti, de a www.nagyszinpad.com oldalon is élőben lesz látható és hallható a program, a Petőfi Rádió pedig még aznap este műsorra tűzi a teljes koncertfolyamot. Az egyes fordulók kezdetétől 72 órán át szavazhat a közönség az OTP Bank Facebook oldalán, az Instagramon keresztül és emelt díjas SMS-ben – utóbbi bevételeit a versenyzők díjazására fordítják.

Az elődöntők eredményét május 26-án reggel a Petőfi Rádió adásában hirdetik ki, az első öt, legtöbb szavazattal bíró produkció vesz részt a döntőn, amelynek június 1-jén, vasárnap este ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont.

Az első öt helyezett a VOLT Fesztivál 0.napján, az OTP Junior – Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet, a verseny győztese a VOLT Fesztiválon az ArcticMonkeys előtt a Telekom Nagyszínpadon lép fel, a legjobb helyezettek a Sziget Fesztiválon a Petőfi Rádió – VOLT Fesztivál színpadon co-headlinerként szerepelnek, valamint a tíz legsikeresebb produkció a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon is koncertet adhat.

A verseny legjobbjai az OTP Junior jóvoltából ősszel ötállomásos országos turné keretében Magyarország legjobb klubjaiban léphetnek fel, a Sziget Szervezőiroda pedig vállalta, hogy az első három helyezett számára külföldi fesztiválmeghívásokat szervez.

Az MTVA valamint a Petőfi Rádió műsoraikban kiemelt megjelenést biztosít a résztvevő együtteseknek, továbbá két produkció 1-1 millió forintos videoklip-támogatásban, három zenekar pedig 1-1 millió forintos próbaterem-támogatásban részesül.