Sopronban, a szemetet viszont nem. Illetve várták, csak nem eldobálva, hanem összegyűjtve. Az összegyűjtött szemétért viszont még fizettek is. Szóval hogy is volt ez?

karszalag

Kezdjük az elején! Azt mindenki tudja, hogy minél több ember van egy helyen, ott annál több szemét keletkezik. Fokozottan igaz ez egy Nyíregyháza teljes lakosságának megfelelő tömeget (120 ezer főt) befogadó fesztiválra, ahol folyamatosan ürülnek ki a műanyag poharak, pillepalackot, alumínium dobozok. A pedig nem szép látvány, ha néhány nap után szanaszét hevernek az elhasznált csomagolóanyagok és minden más egyéb szemét. Főleg egy olyan fesztiválon, amit közvetlenül a természetben tartanak, mint a soproni VOLT-ot, amit a város hegyeinek lábánál fekvő Lővér kempingben rendeznek meg évről-évre.

Ezért az, hogy az utolsó napra érkező vendégeket is tiszta környezet fogadta, azt jelenti, hogy a soproni szervezők a szemét kérdéssel is foglalkoztak, nem csak a hazai és nemzetközi sztárok színpadra állításával. Ahhoz, hogy a hét végére ne váljon szemétdobbá a kemping nem csak a nagyszámú takarítószemélyzetet vetették be, a fesztiválozókat is ösztönözték a környezet tisztántartására, úgy tűnik sikerrel.

korsók

Ennek több eszköze is volt, például a sört is stílusos és újrahasználható, vastag falú sörös „bögrébe” mérték, ennek a betétdíját (200 forintot) pedig az ital árához számolták, nem csoda így az sem, hogy a majdnem félsörnyit érő műanyagpoharak sem hevertek szeret szét. A műanyag korsókat most már nem csak azok őrizgették, akik emlékként akarták hazavinni, mindenkinek megérte, hogy ne hagyja ott, ahol kiürítette, sőt, hogy ne is csak a legközelebbi kukáig sétáljon vele, hanem vagy abba kérje a következő kört, vagy elvigye a pohárbeváltó állomásra.

6392032_03cbea2bf83fe323a1e80d3d1b07307c_wm

Ezen felül bevezettek egy úgynevezett „szemétdíjat”, amit a fesztivál területén való vásárláshoz szükséges kártyákra terheltek. Ezt azt jelentette, hogy minden kiváltott fizetőeszközről 500 forinttal kevesebbet költeni, mint amennyit a tulajdonosa rátöltött, mindaddig, amég a kártyával együtt megkapott szemeteszsákot megtöltve le nem adták a gyűjtőponton. A szemétdíj begyűjtéséhez volt, aki a zsákot mindig magánál tartva, csak abba szemetelt, de a hajnalban távozók között is sokakat lehetett látni, akik a mások által otthagyott hulladékot szedegették lelkesen.

Ezzel a szemétgyűjtési rendszerrel Sopronból startolt a GreenFestival elnevezésű kampány, amely VOLT után folytatódik a nagyobb hazai fesztiválokon is.